A pápai díszkardokról

Kardot karácsonyra - avagy a pápai díszkardokról röviden

Ez a bejegyzés egyik vívótársunk, Mészáros D. Szimonetta (alias Netta) tollából származik, akit azzal kerestem meg, hogy írjon egy cikket a díszkardok témakörében. Netta egyetemi évei során kutatja ezt a témakört, és elég mélyen beleásta magát a területbe. Ebben a blogcikkben a középkori egyházi-világi hatalom viszonyáról esik majd szó, illetve a mindenkori európai királyok és a pápa hatalmának (kissé rozoga) egyensúlyáról. Mindenekelőtt persze ezen hatalom tárgyiasult formáiról: a pápai díszkardokról. 

Azt hiszem ennyi bőven elég bevezetőnek, át is adnám a szót Nettának: 

A velencei dózse átveszi a kardot a pápától (részlet) Francesco Bassano 1592 Dózse palota, Velence

Ajándékozás és adományozás

Az ajándékozás szerepe a középkorban jóval fontosabb volt, mint ma gondolnánk. Speciális jelentőségű tárgyak ajándékozásával gyakran szövetségek köttettek. A pápai ajándékozások pedig igen gyakorivá váltak, ezeknek a tárgyaknak pedig leggyakrabban spirituális jelentősége is volt. Az ajándékok formája természetesen az idő előre haladtával változott. Az egyik legrégebbi múltra az arany rózsa tekinthet vissza, mely az arany kulcsot felváltva, hosszú századok alatt egyszerű rózsaszálból burjánzó bokorrá nőtte ki magát. Igen korai feljegyzéseink vannak megszentelt lobogók ajándékozásáról. 1044-ben X. Benedek küldött ilyet III. Henriknek, támogatván a beavatkozásokat a Magyar Királyságban. Az alábbiakban azonban az egyik legfontosabb ám legkevésbé ismert pápai ajándékról lesz szó, az ensis benedictusról, avagy a megszentelt pápai díszkardról.

II. Ulászló Pápai díszkardja és kardhüvelye, 1509 Domenico Sutri Magyar Nemzeti Múzeum

A kard és az oltár

Az ensis benedictus, avagy a megszentelt kard, egy olyan tárgy, ami minden év karácsonyán a harmadmisén kerül megszentelésre az épp regnáló pápa által, ennek okán hívják még karácsonyi kardnak is. A szimbolikus kard visszautal a bibliai jelentre, amikor Szent Péter kardot rántva védelmezte Jézust, annak elfogásakor az olivák kertjében, de utalhat Júdás Makkabeus történetére is.

A kard megszentelés a pápa által celebrált karácsonyi harmadmise egyik fő mozzanata, amennyiben ekkor az előre kijelölt tulajdonos jelen van a misén helyben fel is övezik vele és megkapja a hozzá járó hermelinprémes süveget is. Viszont ha a kijelölt távol marad, a pápai legátus külön ceremónián adja át. 

A hermelinprémes gyöngyökkel kivarrt süveget a kard hegyére teszik és azzal az ég felé mutatva díszkísérettel viszi a legátus az átadás helyszínére, ahol majd a misét celebrálják az átadás tiszteletére. Ez a fontos mozzanat, meghatározza a kard eredeti nézőpontját, miszerint azt a kardgombbal lefelé kell értelmezni.

A kard szerepe a karácsonyi misén már az avignoni időkben is fontos volt. Azonban, hogy pontosan mikor és miért került bele a ceremóniába máig rejtély, annyit tudunk, hogy a fegyveres harmadmise kezdetei nagyjából egybeesnek a L’homme armé misék elterjedésével.  A L’homme armé mise és a fegyverek megjelenése az oltáron hasonló vitát kelt, mint a tyúk és tojás esete. Szinte lehetetlen meghatározni, hogy melyik alakult ki előbb és melyik gerjesztette a másik megjelenését. Annyi bizonyos, hogy a 15. század második felére már mindkét jelenség megszokott volt.  Ebből következik, hogy nem a karácsonyi harmadmise az egyetlen, ahol fegyverek is helyet kapnak a ceremóniában.  Sienától nem messze is található egy templom, amelynek szintén van engedélye kivont karddal celebrálni a miséket, azonban számos más formában is megjelenhetnek a fegyverek az oltáron.

Az ajándékozás Jelentősége

Általában az egyháznak tett szolgálatért kaphattak ilyen értékes kardot uralkodók és egyéb kiválóságok, de volt példa, hogy közigazgatási egységet illettek az ajándékkal, mint ahogy azt II. Ulászló kardjának svájci testvérpéldánya is mutatja. Azonban ennek a kardnak, hiába ajándék, magas ára van. Értékének többszörösét illett hála-ajándékként visszaküldeni a pápának. Azonban csekély ár ez egy ilyen kardért, ami státusz-szimbólumként is funkcionál, és az anyagi mellett diplomáciai vonzata is van. Kiváló eszköz a pápai díszkard politikai befolyásolásra, ugyanis az épp aktuális jelölt vagy szívességet tett a pápának, ezáltal értékes szövetségesnek bizonyult, vagy a pápa ezzel szeretné mintegy megvásárolni a szövetséget, annak minden előnyével és hátrányával, ahogy ez II. Ulászló esetében is történt. Ha egy uralkodót jelöltek egy ilyen kard tulajdonlására, az egyértelműen felértékelte helyzetét a Pápai állam szemében, ami akár azt is eredményezhette, hogy annak követe akár több helyet is előre ugorhatott a pápai precedencia listán, ami nagy előnyt jelent az érdekérvényesítésben.

Tulajdonképpen a pápai kard adományozása annak szimbólumaként is értelmezhető, hogy a világi és egyházi hatalomra egyaránt jogot formáló egyház, mint adományozó, Szent Péter székének nevében, melynek hatalma állandó, időlegesen átadja a kijelöltnek, mint világi vezetőnek hatalma egy részét, hogy azt a pápa nevében gyakorolja. Ezzel szemben a süveg a Szentlélek meg nem szűnő védelmét szimbolizálta. A két tárgy tehát a hatalmat két különböző aspektusból jelképezte, míg a kard az aktív, cselekvő védelem tárgya, a pápai hatalom időleges kiterjesztése, addig a süveg a pápai védelmező hatalom megtestesítője.

A megszentelt kardoknál a tárgyi funkcionalitás az utolsó szempont. Ezt jól mutatja, hogy a kard ceremoniális felövezésének módjáról vagy annak puszta tényéről is a mai napig viták folynak. A kardok viselhetetlensége pedig azt jelenti, hogy, mint harcászati eszköz, egészen pontosan támadófegyver, nem állják meg a helyüket. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen kard, mint hatalmi jelkép vagy szövetségi agitáció eszköze, sokkal inkább tekinthető műalkotásnak, melyet a megjelenésük is igazol.

A megszentelt kard kiadásának hagyománya azonban mára megszűnt. A karácsonyi harmadmisének adott pontján ugyan megáldanak egy kardot, de azt már nem ajándékozzák el. Az utolsó pápai díszkardot Angouleme hercege kapta, XII. Leó pápa áldotta meg 1825-ben.

A rengeteg megszentelt kard közül arányában nagyon kevés maradt fent. Az, hogy hazánk is büszkélkedhet egy kiváló állapotú példánnyal nagy szerencse, azonban nem II. Ulászló volt az egyetlen magyar király, akit ilyen karddal jutalmaztak. I. Ulászló és Hunyadi Mátyás királyokat is megajándékozták egy-egy áldott pengével, de ezek sajnos elvesztek a századok során.

William von Hesse pápai díszkardja, kardhüvelye és öve, Hyeronymus Sutri (1491) Landesmuseum Kassel
Részlet, II. Ulászló Pápai díszkardjának hüvelyéről, 1509 Domenico Sutri Magyar Nemzeti Múzeum
X. Bogiszláv kardhüvelyének részletfotója 1939 előttről Angelino Sutri , 1497
Szent Pál alakja, William von Hesse kardjáról Hyeronymus Sutri(1491) Landesmuseum Kassel
Az övcsat William von Hesse kardjáról Hyeronymus Sutri 1491 Landesmuseum Kassel
4. kep
Szent Pál alakja, William von Hesse kardjáról Hyeronymus Sutri 1491 Landesmuseum Kassel

A kard és a süveg kinézete

A kard és süveg elkészítésének voltak alapvető formai elemei, melyek szinte minden fennmaradt példányon beazonosíthatóak. Amennyiben nem, az többnyire az egyes részek kicserélésének eredménye.

A kardok hüvelyének famagját sötét színű, többnyire vörös vagy fekete bársonnyal vonták be, melyre áttört mintájú trébelt aranyozott ezüstlemezből került fémborítás. Ezt többnyire növényi ornamentika díszíti, mely az adott korszakra vagy a megrendelő pápára jellemző elemekkel van kiegészítve. Míg a II. Gyula által megrendelt kardokon megjelennek a pápa családjának insigniájaként a makkok, mely jól megfigyelhető II. Ulászló kardján, addig a Borgia pápa, VI. Sándor által X. Bogiszlávnak ajándékozott kardhüvelyen, ami mára sajnos elveszett, egyértelműen a Borgia bika jelenik meg. A trébelt lemezen kívül zománcozott elemek is megjelennek a pápaság szimbólumával és a pápa családi címereivel is. 

A pengéket gyakran spanyol vagy katalán mesterektől rendelték meg előre, a pápai ötvös csak a gravírozásért felelt. A pengetöveken megjelenik Szent Péter és Szent Pál alakja, majd felettük hosszan felirat vezet, mely tartalmazza a megrendelőt és az évszámot, ezt lezárandó pedig egy medalionban Krisztus hajója látható.

A markolatok szintén domborított lemezből készültek, középen általában nódusszal osztottak, a markolatgombot pedig szintén zománcozott lemezek díszítik. A keresztvasak a penge felé ívelnek és növényi ornamentika mellett előfordulnak delfinekkel vagy a pápai insigniával díszített példányok is. 

Az övet szintén díszítik a pápai jelvények és az aktuális pápa családi címere, többnyire vörös és aranyszálból szőtt selyembrokátból készülnek, a csatokat is aranyozták valamint az öv lyukait is ötvösmunkák díszítik. Az övcsatokat is gyakran díszítik zománcozott elemek.

Nagyon kevés maradt fent a kardhoz járó megszentelt süvegből azonban a pontosan meghatározott ikonográfiája miatt tudhatjuk, hogy hozzávetőlegesen hogyan néztek ki. Erre nagyon jó példa, II. Ferdinánd Habsburg főherceg süvege, 1567-ból, ami a legrégebbi fennmaradt példányok közé tartozik. A vörös -esetenként sötétzöld vagy fekete- bársony süvegek egyes leírások szerint hermelinprémmel voltak szegélyezve. Hátuljáról két díszes szövésű szalag lóg le. Tetején arany fonallal hímzett, gyöngyökkel kivarrt nap motívum látható, mint Krisztus szimbóluma, ezzel is erősítve a karácsonyi misén ünnepelt Krisztus megtestesülésének misztériumát. A süveg jobb oldalán gyöngyökkel hímzett hattyú látható a Szentlélek szimbólumaként.

A világi hatalom allegóriája, Giorgio Lazzarini 1720 Velence, Dózse palota
I. Ferdinánd Habsburg főherceg süvege 1567 Flaminio de Gatto Kunsthistorisches Museum Bécs
Manuel Pinto megszentelt kardja Kép forrása: Petroschi, Giovanni, Rossi, Antonio 1747-es könyvéből, utolsó oldal

A kard megjelenése a karácsonyi liturgiában

A tárgy ajándékozásáról az első adatok bizonytalanok, Ferdinand Gregorovius és Lord Edward Twinning a 758-as évszámot jelölik meg a hagyomány kezdetének, I. Pál pápa kis Pippinnek ajándékozott kardját tekintve az első ilyen jellegű pápai ajándéknak. Gateano Moroni az 1202-ben III. Ince által I. Vilmos skót királynak ajándékozott kardot jegyzi első lehetséges precedensként. Azonban számos más kutató az 1294-es évszámot jelöli meg, ami VIII. Bonifác pontifikátusa alá esik, ugyan írott forrás nem támasztja alá, de tagadhatatlan, hogy már a 13. századból is vannak információk, miszerint már ajándékoztak ilyen kardot. A kard megjelenéséről a pápai miséken Jean de Siontól vannak információink a pápai ordináriumokban, 1342-1356 közöttről de csak említésszerűen és nem azonosítható be a pontos funkció. A ceremóniamesterek feljegyzéseiben keresve Heinrich Modern Peter Ameliusnál azonosította a kard megszentelésének megjelenését 1397-ben a karácsonyi misén az Ordo Romani XV. -ben. Karl Schäfer munkái szerint a feljegyzések alapján azonban 1357-ben is fizetséget utaltak ki egy ilyen jellegű kardért, ez tűnik az első olyan megszentelt kardnak, amiről konkrét adatot mutat fel a kutatás, de mást nem tudunk róla. Az első biztos megajándékozottként Eugén Müntz és Kalmár János Anjou Lajos herceget nevezi meg, 1365-ből megrendelője V. Orbán pápa, míg Moroni szerint biztosra mondhatóan legrégebbi jelöltként  Fortiguerra Fortiguerrit nevezi meg, aki VI. Orbán pápától kapta a kardot 1386-ban.

Felhasznált irodalom

Burnes, CharlesPapal Gifts to Scottish Monarchs: The Golden Rose and the Blessed Sword in: Innes Review, vol , 1969, Edinburgh University Press

Kalmár János – Dobzse László pápai díszkardja in: Emlékkönyv Gerevich Tibor születésének 60-ik évfordulójára Budapest, 1942

Kalmár János – II. Ulászló pápai díszkardja 1509-ből, Budapest, 1958

Kovács S. Tibor in: A magyar kereszténység ezer éve szerk Cséfalvy Pál, Budapest, 2002, Magyar Nemzeti Múzeum,

Lakatos Bálint- A tatai országgyűlés és diplomáciai háttere (1508-1510) in Annales Tataiensis, A diplomácia válaszútján. szerk.: László János, Tata, 2010

Lakatos Bálint – Ordo Regum. Precedencialisták a pápai udvarban és a magyar király rangja a középkor végén in: Collectinea Vaticana Hungariae vol.15 C. II. Szerk.: Tusor-Szovák-Fedeles, 2017

Pinti, Paolo –Lo stocco pontificio: immagini e storia di un’arma, Saggi di opologia Circolo culturale armigeri del Piave, 12, 2001

Moroni, Gaetano Stocco e berrettone ducale, Dizionario di erudizione storico-ecclesiastica, LXX. Velence, 1854

Warmington, Flynn – The Ceremony of the Armed Man: The Sword, the Altar, and the L’homme armé Mass- In Paula Higgins, Antoine Busnoys: Method, Meaning, and Context in Late Medieval Music. Oxford University Press. 2000

 

Tags: No tags

Comments are closed.